Kezdetek

This is the excerpt for your very first post.

Reklámok

Az első gondolatok.

Valamikor régen apám talált egy fényképezőgépet. Egy Pentax gép volt. A fotón ez a gép látható. Tulajdonképpen semmit nem tudott a fotográfiáról sem elméletben, sem gyakorlatban. Mégis elkezdett vele foglalkozni. Próbálkozott….

Kitalálta, hogy a nappali pont megfelel ahhoz, hogy egy stúdiót berendezzen. Vett egy fényképelőhívógépet és minden mást ahhoz, hogy Ő maga hívja életre a képeket.

…hát itt kezdődött.

Akkor még nem tudtam, de határozottan állíthatom, hogy akkor történt valami bennem. Apám jobbnál jobb fotókat készített. Elsősorban portrékat. Egyszerűen csak szerette csinálni. Mindenkiről készített fotókat, én pedig csak néztem Őt és alig vártam, hogy bezárjuk magunkra a fürdőszoba ajtaját, lekapcsoljuk a villanyt és felkapcsoljuk a piros lámpát, hogy megkezdődjön a várva várt csoda. Izgalmas perceket éltünk meg, hisz egyik képnél sem tudhattuk, hogy milyenek lesznek.

Apám egy művész volt!

Rajzolt és festett. Ilyen adottságokkal érkezett a földre. Nem kellett ezeket megtanulnia.  Azt hiszem későn kezdtem el mindezt értékelni. Számomra ez olyan természetes volt, mint levegőt venni. Érdekes, hogy én viszont pont ezt igénylem. Ha senki nem értékelné alkotásaimat az törést okozna számomra. Kell, hogy elismerjenek és kell, hogy támogassanak szeretettel és lelkesítő szavakkal. Neki enélkül is ment.

Apám életében nem voltak közösségi oldalak.

Nem volt hova feltölteni egy jól sikerült fotót, és nem kellett az elismeréshez kedvelés sem. Nem azon múlt egy barátság, hogy mutat e aktivitást egy bejegyzés, mindenki saját maga örömére alkotott. Lassan azon kapom magam amikor elkészül egy fotó,  hogy gondolkodom, ha feltöltöm a világhálóra, mennyi favorizálás érkezik majd rá. Ez lenne az elismerés? Milyen butaság. Apám egyszerűen a művészet által pihentette magát. Nem foglalkozott senkivel, csak alkotott. Aztán amikor kipihente magát boldog volt, mi pedig  be se mentünk hozzá, hogy megcsodáljuk Isten adta tehetségéből adódó művészetét. Valójában nem is gondoltuk, hogy szüksége lehet rá. Pedig biztos jól esett volna neki is.

Amikor fotózom, egy kicsit vele is vagyok. Pontosabban Ő van velem. Sokszor eszembe jut. Sokszor eszembe jut, milyen jó csapatot alkottunk volna mi ketten….

Hát így kezdődött valamikor sok évvel ezelőtt…